Logosán Péterné Niki

Sziasztok!

Logosán Péterné, Niki vagyok, Aerobic sportoktató, Gymstick Muscle Trainer és Gymstick Personal Trainer.                                                                                                                         A sport már egész gyerekkoromtól jelen volt az életemben. Kézilabdáztam, mikor egy sportsérülés következtében abba kellett hagynom a mozgást, de soha nem mondtam le róla. Hiába a sok térdműtét, a derékproblémák, ez sem riasztott el, valamit mindig sportoltam, hiszen a terveim, céljaim mindig is errefelé irányultak. Az élet úgy hozta, hogy cukrász lett a szakmám, majd közgazdász diplomát szereztem, de egyiket sem éreztem igazán magaménak. 2019-ben egy sportrendezvényen találkoztam először a Gymstickkel. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ami érzek az Gymstick szerelem. Ekkor döntöttem el, hogy ezt szeretném hivatásomnak, ebben tudok kiteljesedni igazán. 2019. Szeptemberében a Gymstick Akadémián elvégeztem a Gymstick Muscle Trainer, és Gymstick Personal Trainer képzést. Czégel Erika hivatalos edzője lettem. Innentől felpörögtek az események, elkezdtem órákat tartani, egyre több helyen, egyre nagyobb vendégkörrel. Közben a tanulást sem hagytam abba, 2020-ban a MyMove Fitness Schoolban végeztem, mint Aerobic Sportoktató. Jelenleg a személyi edző képzést végzem, mellette folyamatosan képzem magam, részt veszek a ráépülő képzéseken is.

Órarend

2084 Pilisszentiván
Borbála utca 6.
+36209753177
info@testkovacs.hu
Találkozzunk a közösségi
médiában is!
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram